gyűrű

Horgolt gyűrű

9:53

1.sor.: 5 lsz-et körré kapcsolunk
2.sor.: a körbe készítünk 3 lsz-et (az első 1rhp helyettesítése)+2 1rhp-t, majd 3 lsz-et. Ismét 3 1rhp, 3 lsz. Ezt összesen 8-szor csináljuk meg, tehát a végén lesz 8 ilyen kis ívünk, illetve 8 1rhp-s csoportunk.
3.sor.: 3 lsz, majd visszaöltünk kúszószemmel ugyanoda, 4 lsz, és a következő 1rhp-s csoport pálcájának tetejébe öltünk. Tehát mindig, mikor pálcás csoporthoz érünk, akkor 3 lsz-es lsz-ívet készítünk, ha ívhez érünk, akkor pedig 4 lsz-eset. :) Ahogy a képen is látjátok (legfelső minta), mikor középre értek, készíteni kell egy 9 lsz-es ívet. Ha megvan az egész, akkor megnézitek, mennyi lsz is kell ahhoz, hogy átérje az ujjatokat, és egyszerűen lsz-ekkel összehorgoljátok a két 9 lsz-es ívet. :)


Remélem érthető volt a minta, szerintem néhány perc alatt e lehet készíteni, és nagyon szép mutatós.

amiguru

Amigurumi Yorkie

9:43

Ezúton is szeretném megköszönni ezt a nagyszerű mintát. :) Az eredetit itt találtam:http://crochetparfait.blogspot.hu/2013/02/amigurumi-yorkie-tutorial.html

De mivel többet is érdeklődtetek arról, hogyan is készült a yorkie, ezért úgy gondoltam, hogy segítek kicsit, és lefordítom magyarra a leírást. Az angol oldalon a képek is nagyon sokat segítenek szerintem.
Egyébként maga a minta nagyon egyszerű, igazából a szőrével szenvedtem piszok sokat. De végülis az eredmény miatt mindenképp megéri kicsit több időt eltölteni vele.

Fej: 
-6 rp varázshurokba
-2 rp mindenhová (12)
-1 rp, 2 rp a következő szembe (18 )
-1 rp a következő 2 szembe, 2rp ugyanoda (24 )
-1 rp a következő 3 szembe, 2rp ugyanoda (30 )
-1 rp a következő 4 szembe , 2 rp ugyanoda (36 )
-1 rp a következő 5 szembe, 2 rp ugyanoda (42 )
-1 rp mindenhová (42 )
-1 rp a következő 6 szembe, 2 rp ugyanoda (48 )
-2 soron keresztül 1-1 rp mindenhová (48 scs)          
Most kezdődik a fogyasztás.
-1 rp a következő 5 szembe, fogyasztás a következő szembe (42 )
-1mindenhová (42 )
-1 rp a következő 4 szembe, egy fogyasztás ezután (36 )
-1 rp a következő 3 szembe, majd 1 fogyasztás  (30 )
-1 rp a következő 2 szembe, majd 1 fogyasztás (24 )
-2 soron keresztül 1-1 rp minden szembe (24 )    
Itt tömjük ki vattával, vagy más tömőanyaggal!
-fogyasztás mindenhová (12)
-fogyasztás mindenhová (6)


Test:
-varázshurokba kerül 6 rp
-mindenhová 2-2 rp (12)
-1 rp a következő 2 szembe, 2rp ugyanoda (24 )
-1 rp a következő 3 szembe, 2rp ugyanoda (30 )
-1 rp a következő 4 szembe , 2 rp ugyanoda (36 )
-mindenhová kerül 1-1 rp
-1 rp a következő 5 szembe, 2 rp ugyanoda (42 )
-1 rp a következő 5 szembe, 2 rp ugyanoda (42 )

-1 rp a következő 6 szembe, 2 rp ugyanoda (48 )
-2 soron keresztül 1-1 rp mindenhová (48 scs)          
Most kezdődik a fogyasztás.
-1 rp a következő 5 szembe, fogyasztás a következő szembe (42 )
-1mindenhová (42 )
-1 rp a következő 4 szembe, egy fogyasztás ezután (36 )
-mindenhová 1-1 rp (36)
-1 rp a következő 3 szembe, majd 1 fogyasztás  (30 )
-mindenhová 1-1 rp (30)
-1 rp a következő 2 szembe, majd 1 fogyasztás (24 )
-8 soron keresztül 1-1 rp minden szembe (24 )    

Nem kell összehúzni, hanem nyitottan kell hagyni. Majd itt fogjuk a fejet a testhez varrni.


Mellső lábak: (2)
-6 rp varázshurokba.
Nem fogjuk a sorokat mindig kúszószemmel összekapcsolni, hanem folytatjuk tovább a horgolást. Ilyenkor érdemes minden sor első szemét megjelölni vagy brosstűvel, vagy más színű fonallal.
-mindenhová kerül 2-2 rp (12)
-1 rp, majd a követekezőbe 2 rp (18)
-2 soron keresztül mindenhová 1-1 rp kerül (18)
Indul a fogyasztás.
-1 rp, 1 fogyasztás (12)
-fogyasztás, 1 rp a következő 4 szembe, fogyasztás, 1 rp a következő 4 szembe (10)
-15 soron keresztül minden szembe kerül 1-1 rp (10)

Érdemes kitömni, hogy majd segítsen állni a kutyusnak.

Hátsó lábak: (2)
-8 rp varázshurokba
Itt is folyamatosan horgolunk, nem pedig összekapcsoljuk a sorokat.
-mindenhová kerül 2-2 rp (16)
-1 rp, 2 rp (24)
-2 soron keresztül mindenhová kerül 1-1 rp (24)

Indul a fogyasztás!
-1 rp, 1 fogyasztás (16)
- fogyasztás háromszor, a többi szembe pedig 1-1 rp kerül (13)
-fogyasztás kétszer, majd a többi szembe kerül 1-1 rp (12)
-4 soron keresztül mindenhová 1-1 rp (12)
-fogyasztás (6)
-fogyasztás (3)

 Fülek: (2)
-4rp varázshurokba
Itt is folyamatosan horgolunk, tehát érdemes jelölni az első szemeket.
-mindenhová 1-1 rp (4)
-mindenhová 2-2 rp (8)
-1 rp, 2 rp (12)
-mindenhová 1-1 rp (12)
-2 rp az első szembe, a többibe 1-1 rp (13)
-3 soron keresztül mindenhová 1-1 rp (13)


Farok:
-5 rp varázshurokba
Itt is folyamatosan horgolunk.
-mindenhová 1-1 rp (5)
-2 rp az első szembe, 1 rp a következőbe, 2 rp ezután, majd 1 rp a következőbe, végül ismét 2 rp (7)
-4 soron keresztül mindenhová 1-1 rp (7) 
-*2 rp, 1 rp*: ezt ismételjük meg háromszor, 1 rp a következő 2 szembe (10 )
-2 soron keresztül mindenhová kerül 1-1 rp (10)

Nózi:
-6 rp varázshurokba
Itt is folyamatosan horgolunk.
-mindenhová kerül 2-2 rp (12)
-1-1 rp mindenhová (12)
-1 rp, 2 rp (18)
-3 soron keresztül mindenhová 1-1 rp (18)
- 2 rp ugyanoda: ezt megcsináljuk négyszer, majd a hátralévő 14 szembe horgolunk 1-1 rp-t. (22)

Már csak az maradt hátra, hogy összevarrjuk a részeket.
A szőrnél pedig igazából nincs is mire figyelni, hiszen minél borzosabb a kutyus, annál jobb. :) Én tűvel húzgáltam bele szálakat, de szerintem horgolótűvel is megoldható. Az én megoldásom mindenesetre kicsit időigényes volt.
De remélem hogy  a gazdijának tetszeni fog, és kitüntetett helyet ad neki a szobájában. :)

Jah, és a kis csurkát el ne felejtsétek! ;)

Sok sikert!



Viki

muffin

Horgolt muffin

10:21

Alap: 7 lsz, majd a másodikba visszaöltve horgolnuk visszafelé 1-1 rp-t. Az utolsóba horgolunk 3 rp-t, ezzel megfordulunk, és a másik oldalt is végighorgoljuk.
Mindenhová kerül 1-1 rp. Ezt csináljuk még négy soron keresztül, de lehet magasabbra is készíteni természetesen.

Tudom, nem a legjobb kép...
,,Krém": 1-1 1rhp kerül mindenhová. A következő sorban mindenhová kerül 2-2 1rhp, ezzel tehát szaporítunk. Ezután jön *2 1rhp, 1 1rhp* a sor végéig.
A következő sorban már fogyasztunk, tehát egy szemet átugrunk, és a következőbe öltünk le egy rp-t. Ezt megcsináljuk, és még egy soron keresztül. ( bár az eredeti videóban nem teljesen így van, én készítettem pluszban még egy ilyen sort, mert így ívesebb lett.) HA ez megvan, elvágjuk a fonalat.

Fodrok: Leszúrunk a legszélső 1rhp alá, amivel megkezdtük a krém részt, és oda horgolunk 3 1rhp-t. A következő 1rhp alá kerül 1 rp. Ez a két művelet váltakozik végig. Szerintem elég csak a külső oldalt meghorgolni így. Az én muffinom ugyanis kitűzőnek készült. :)

Az eredeti videót itt megtaláljátok, bár angol nyelvű, szerintem nagyon szépen érthető. :)

Sok sikert!

Viki

kacsa

Horgolt kacsa

4:48

Mint ahogyan azt facebook-on megígértem, most megmutatom, hogy is készül ez a cukiság. :D Imádom ezeket a ,,lapos" horgoltságokat, mert nagyon hamar elkészülnek, és borzasztóan aranyosak.
Szóval...

Először is készítünk egy varázshurkot, bele1 lsz-et, majd 6 rp-t. Nem fogjuk összekapcsolni a köröket, hanem egyszerűen horgolunk tovább szépen. Ezért nagyon kell figyelni a számokra!!
Mindenhová kerül 2-2 rp, majd ha ez megvan, akkor 1 rp, majd 2 rp végig a soron. (18 rp lesz a sor végén). Készen is van a fej.
Most horgoljuk meg a testet!
Folytatjuk a horgolást, horgolunk 6 lsz-et, és a tűtől lévő második szembe készítünk 2 félpálcát, a következő szembe 2 1rhp, aztán utána 1 félpálcát, majd leszúrunk a kezdő szemhez, így összekapcsoljuk a testet a fejjel. :)

Már csak egy pikó hiányzik csőrnek, valamint a varrt szemek még hátra vannak.

Forrás: Pinterest

Néhány perces munka
az egész, de nekem nagyon megtetszett, rögtön készítettem is belőle hármat. :)

Sok sikert, remélem nektek is annyira tetszik, mint nekem!

Szép napot!

Viki

amiguru

Horgolt baby bagoly

9:45

Ha a képeket megnézitek, jól látható, hogy a fonal vastagságától függően a baglyok mérete is változik.

1.sor.: varáshurok -> 6 rp
2.sor.:2-2 rp (12)
3.sor.:2rp, 1 rp (18)
4.sor.:2 rp, 1rp, 1 rp (24)
5.sor.:2 rp, 1 rp, 1 rp, 1 rp (30)
6.sor.: 1-1 rp (30)
7.sor.: 1 fogyasztás, 1rp, 1 rp, 1 rp (24)
8-10.sor.: 1-1 rp (24)
11.sor.: 1 fogyasztás, 1 rp, 1 rp (18)
12.sor.: 1 fogyasztás, 1 rp (12)

Itt elvágjuk a fonalat, kitömjük a mintát. Beszúrjuk a szélső szembe a tűt, és a vele szemben lévőbe is, és ide horgolunk egy pikót. Ez lesz a füle. Innentől egyszerűen összehorgoljuk a mintát, az utolsó szemnél megint készítünk egy pikót.


Szem:
Varázshurokba készül 10 félpálca, és készen is van. Ha a fonal miatt nagy a bagoly, akkor a szem is lehet nagyobb ennél. (+1félpálca, 2 félpálca ...)

Csőrt varrunk neki, és készen is van. :)

Sok sikert hozzá!

Eredeti itt! :)

Viki

legyező minta

Horgolt tablet-tartó

7:33

A kész tok
Nem túl régen értem haza egy kéthetes médiatáborról, amin rengeteg mindent csináltunk, és a végén mindenki egy tablettel érkezhetett haza. Így most új ,,kincsem" van, tokot azonban még nem vettem neki, így kellett találnom egy alternatív megoldást.
Böngésztem a google-ön, hátha találok valamit, míg végül ráakadtam a legyező minta egy számomra újszeű készítésére.



A tablet mérete: 175,3 x 256,6 x 9,7 mm,


Így Elkészítettem belőle a tablet-tokot. Kicsit sok ideig tartott, de mivel új mintát horgoltam, nem volt unalmas csöppet sem. Két különböző színű horgolófonallal dolgoztam. A bordó Catania volt, ám a szürkére sajnos már nem emlékszem. Mindkettőből csak egy egész pici maradt, szóval a projekt rendesen zabálta a fonalat.

Legyező minta: 
Mindig arra kell figyelni, hogy 6-tal osztható számú legyen a lsz-sor amit készítünk. Miután ez megvan, 3 lsz-et magasítunk, majd a tűtől lévő 7. szembe (mivel beleszámoltam a magasítást is, tehát ha azt nem nézzük akkor mindig a negyedik szembe kerülnek ezek a pálcák) horgolunk 5 1rhp-t. innen a negyedik szembe horgolunk 1 1rhp-t, 2 lsz-et, és 1 1rhp-t. Ezt a sor végéig folytajuk, majd ismét 3 lsz magasítás után jön ugyanez a minta. A 2 lsz-es ívbe kerül mindig 5 1rhp, míg az 5 1rhp-s csoportnál mindig a harmadik szembe kerül az 1 1rhp, a 2 lsz, és az 1 1rhp. Így tovább a kívánt magasságig.


Hátulról 
Mivel valamivel a helyén akartam tartani a gépet, ezért egy kis fülszerű részt készítettem, ami szerintem díszítésnek is éppen elég, nem akartam túlcicomázni. 25 lsz-et készítettem, majd 3 lsz-et magasítottam, és a tűtől lévő 5 szembe készítettem az első 1rhp-mat, majd a sor végéig ezzel a pálcafajtával dolgoztam. az utolsó szembe kerül 9 1rhp. Visszafelé is horgoltam mindenhová egyet-egyet, és horgoltam még 15 lsz-et, ami a gomblyuk lett a végén.  Színt váltottam, és körbehorgoltam az egészet rp-val, kivéve az íves részeket, mert ott végig mindenhová 2-2 1rhp került, hogy ne kunkorodjon fel.:)

Remélem sokáig fogja bírni a kiképzést. Ugyanezt a mintát akár telefontoknak, vagy táskának is el lehet készíteni.

Sok sikert a kísérletezéshez!

Viki


receptfüzet

Horgolt receptfüzet

9:40

Mindig az a tökéletes ajándék, amiről a megajándékozott azonnal az eszünkbe jut. Ilyen volt számomra ez a receptfüzet, amit még karácsonyra vásároltam édesanyámnak. Mint ahogyan azt a képen látni lehet, textil borítású, a belseje egy egyszerű füzet, valamint kívül egy csíkban horgolt, csipkeszerű díszítés van. Zárójelben megjegyzem, ezt ösztönösen vettem, mert még ekkor nem horgoltam.

Szerintem teljesen egyszerűen elkészíthető akkor, ha van egy kis felesleges mintás textilünk. A csík pedig? Az a fantáziánkra van bízva, de egyébként itt már mutattam nektek hasonló, díszítésre alkalmas mintát.

Sok sikert hozzá!



Viki

Kövess Facebook-on