amigurumi

Horgolt csiga 2.

11:27

Aki követ Facebook-on, az tudja, hogy a héten panaszoltam el a bánatom, amiért nem találok tetszetős csiga mintát. Erre jött is a segítség rögtön, amiért most is hálás vagyok, hiszen egy álom volt horgolni a csiga-bigát. :) Meg is mutatom nektek képekben, milyen lett, valamint linkelem a címet, ahonnan ti is elkészíthetitek, hiszen MAGYAR a leírása. :)
4-es horgolótűvel dolgoztam, és Red Heart Lisa-val. Elég nagy lett, kb. 25 cm magas a szarvaival együtt.
Mivel letudtad tegnap az államvizsgát, a mai napot horgolással töltöttem. Egy következő bejegyzésben csokorba foglalom, hogy mik is készültek el.... :)

Addig is szép napot, és jó horgolást!! :)
 És jöjjenek a képek:







inspiráció

Inspirációim az államvizsgáig

9:43

Holnap felvételizek a Debreceni Egyetemre, szerdán pedig államvizsgázok, így az elmúlt néhány hétben nem volt alkalmam annyit horgolni, amennyit valóban szerettem volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne csorgattam volna a nyálam a szebbnél szebb alkotásokra, és rengeteg képet mentettem le a gépemre, amiket a hét leteltével szeretnék megvalósítani. (persze csak szépen sorjában)
Ebben a bejegyzésben megmutatom nektek, hogy mik azok, amikért már nagyon fáj a Horgolmányos-szívem. Ígérem a hét végén már aktivizálom magam, és jönnek a leckék, a tippek és ötletek, na meg megannyi leírás... :)












...és ez csak néhány a sok csodás és kedves dolog közül. Nem írom most ki minden képnek a forrását, ha a Pinterest oldalara kapcsoltok, ott megtalálhatjátok ezeket a képeket, és a forrásukat is. :)

Sok puszi nektek! Szorítsatok holnap és szerdán! :)

Viki

lecke

4. lecke: A rövidpálca készítése

2:13

Ismét egy hét, hát újra jön egy lecke, amiben megmutatom, hogyan készíthettek rövidpálcát.
A rövidítése az oldalon: rp
És egy képes segítség:
Forrás: gombolyag.blog.hu



A videó pedig a készítésről fentebb:
Gyakran az első sor a legnehezebb, és a legkevésbé szép, de kis gyakorlással az is tökéletes lehet. Az összes pálca közül a rövidpálca a legegyszerűbb és a legalacsonyabb.

Sok sikert!

Viki