babatakaró

Nagyi mintás babatakaró horgolva - tavaszi színek

5:40

Az utóbbi időben mindenütt csak gyerekeket látok, kismamákat, babakocsikat. A személyes ismertségemben sincs ez másként, és számomra egy igen kedves embernek fog születni kislánya néhány héten belül. Neki készítettem most egy nagyi mintás takarót. Hosszasan keresgéltem, tényleg szerettem volna tökéleteset horgolni nekik, végül egy margaréta mintát horgoltam, majd köré szépen a nagyi minta hagyományos mintáját. Igyekeztem, hogy minél színesebb legyen, főleg a lányos színekre fókuszáltam.
Minden sor más-más színből készült, éppen azért, mert a gyerekeknek fontos, hogy stimuláló legyen minden, ami a környezetükben van. A takaróról már csak a kislány neve hiányzik, később azt is megmutatom, de már nagyon szerettem volna képeket hozni nektek róla. Így fogadjátok szeretettel, remélem a tulajdonosa örömmel fogja gyűrögetni, és nyálazni. :) <3



Szép napot!

Viki


chicken

7 szuper csibe húsvétra

2:46

Úgy tűnik, már a húsvét körül forgunk nagyon, jöjjön hát újra egy kis összeállítás. A képek forrására kattintva még több inspirációt találhattok, egy-egy helyen pedig még az ingyenes minta is fent van.

Forrás: itt

Forrás: itt

Forrás: itt

Fizetős minta: itt

Még több csibe itt

Imádom, és kell is egy ilyen. :D Forrás: itt

Ingyenes minta itt

Szép napot!

Viki

crochet

Készüljünk a húsvétra!

2:41

Itt az ideje, hogy átböngésszük az ötlettárunkat, amit eddig húsvétra gyűjtögettünk! Nem csak csokinyulakról és csokitojásokról szól az ünnep, hanem a horgolásról is. Legalábbis számunkra. Így gondolom már mindannyian alig várjuk húsvét két napját, hiszen megmutathatjuk a családnak, milyen ügyesek is vagyunk.
Ha még nem találtátok meg a kedvenceteket, akkor nézzétek át az alábbi képeket és forrásokat, biztosan fogtok találni egy-két nektek tetsző horgolmányt.

Horgoljunk! Forrás: itt

Egy kosár csibe. Forrás: itt
Sapkákat a tojásokra! :) Forrás: itt
Tojásmelegítő madarak. Forrás: itt
Forrás + itt néhány tojás tipp: itt
Kacsasereg. Ők sem maradhatnak ki az ünnepekből. Forrás: itt


Szép napot, és jó készülődést!

Viki



Ujjatlan kesztyű és sapka

2:47

Remélem emlékeztek még a tél utolsó napjaiban készített sapkára és ujjatlan kesztyűre. Ezekről készített nekem fotókat Anikó, a hogolmányok tulajdonosa.
A kesztyűt a masni teszi különlegessé, a sapkát pedig a fazonja. Ez utóbbi bélelt is, a kesztyű pedig mivel ujjatlan, tavasszal is hordható.
A sapkához nincs mintám, azt csak úgy horgolgattam, míg meg nem született, a kesztyűt is átvariáltam az eredeti mintához képest.
Köszönöm ezúton is a fotókat!








Szép tavaszi napot!

Viki

baba

Herceg és az ő hercegnője

10:09

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen innen, ahol a kurta farkú malac túr... A horgolmány Birodalomban... Élt a királyság hercege és hercegnéje...

A mintát egyébként angol nyelven ti is elérhetitek, bár ez inkább hippi lány, mint királyi pár. Nagyon jó kis minta volt, öröm volt horgolni, és még gyorsan is lett kész, szóval csak ajánlani tudom.
Akit érdekel, az katt: ide




Kifogyhatatlan meseimádatom, és a régi korok szeretete jött elő belőlem, mikor ma meghorgoltam a birodalmam hercegét és hercegnéjét. Először Anna született meg, majd Bálint, azóta pedig elválaszthatatlanok. Már háziállatuk is van, aki nem más, mint a napokban született lovacska..



A kedvencem a lábuk és a kezük, ami egyszerű lácszemsorból készült, így teljesen mozgathatóak, mint a rongybabák.



Hamarosan érkezem még több cuki képpel.

Szép estét!

Viki

crochet

Hello Március!

4:22

A hosszú tél után mindannyian felsóhajtunk a tavasz első napján. Március elsejében pedig benne van minden, amit szeretünk: a meleg napsugarak első próbálkozása, a rügyező fák és a vidám színek. Nálam azt is magával hozza, hogy hamarosan már az udvaron, egy pléden ülve horgolhatom a tervezett darabokat.
Most ismét hoztam nektek néhány szuper ötletet arra, hogyan kezdjétek el az idei tavaszt. :)

1.
Ha tavasz, akkor virágok, ha virágok, akkor horgolt cserepek. Forrás: itt

A teát viszont akkor sem kell elfelejtenünk! Forrás: itt 
És megérkeznek a rovarok is. :) Forrás: itt

És persze megérkeznek a lenge ruhák is .Forrás: ravelry
Hamarosan érkezem egy mintával, addig is jók legyetek!

Viki

Kövess Facebook-on